Szükségem van szertartásvezetőre?
A legtöbb nő már kislánykorában megálmodta a saját esküvőjét. Álmodozunk arról, hogy milyen lesz a kedvesünk, hogyan kéri meg a kezünket, milyen lesz a gyűrűnk, és milyen az esküvőnk. Aztán egyszer csak megtörténik a csoda, és hirtelen azon veszed észre magad, hogy már javában szervezed az esküvődet! És persze ilyenkor hirtelen egy csomó olyan kérdés merül fel, amin eddig nem is gondolkodtál. Mint például, „szükségünk van-e szertartásvezetőre?”
Nem feltétlenül. Az attól függ, hogy Ti ketten hogyan szeretnétek megélni a Nagy Napot. Érdemes erről időben beszélgetnetek a Vőlegényeddel, mert a szertartás az esküvő legmeghatározóbb része. Egyszeri és megismételhetetlen.
Azt tudnotok kell, hogy Magyarországon a jogszabályok szerint kizárólag anyakönyvvezető adhat össze Benneteket hivatalosan, ezért a házasságkötésre vonatkozó szándékot a tervezett esküvő előtt minimum 30 nappal, de legfeljebb 12 hónappal be kell jelentenetek az általatok választott anyakönyvi hivatalban. A hivatal igen, de sajnos az anyakönyvvezető személye nem szabadon választható. Vele ott, a házasságkötő teremben fogtok az esküvőtök pillanatában találkozni.
Láttam nagyon szép szertartást anyakönyv-vezetőtől, akinek kellemes volt a hangja, a megjelenése, és valódi átéléssel végezte az esketést. A hivatali szabályok és törvényi előírások kötése miatt viszont a legjobb szándéka ellenére sem tudja igazán személyesre varázsolni a szertartást. De ha klasszikusan a házasságkötő teremben szeretnétek kimondani az igent, akkor Számotokra ez a megfelelő választás.
Szertartásvezető felkérésében abban az esetben érdemes gondolkoznotok, ha az alábbi állítások közül legalább egy igaz Rátok:
- Az általunk választott/számunkra fontos helyszínen (tóparton, barlangban, hajón, kilátóban, saját kertünkben, egy kastély dísztermében stb.) szeretnénk kimondani az Igent.
- Az általunk választott időpontban, ünnepnap, vagy akár éjszaka a csillagok fényénél, szeretnénk örök hűséget fogadni egymásnak.
- Azt szeretnénk, ha a szertartás rólunk szólna. A mi történetünkről, a mi szerelmünkről és elköteleződésünkről, nem pedig általánosságban a szerelemről az elköteleződésről, és a házasságról.
- Szeretnénk mi magunk kiválasztani azt a személyt, aki a szertartásunkat vezeti majd, mert fontos számunkra a kölcsönös szimpátia és bizalom.
- Szeretnénk mi magunk megírni a fogadalmunkat, a szülőköszöntést, vagy egy számunkra fontos idézetet/történetet belefoglaltatni a szertartás szövegébe.
- Azt szeretnénk, hogy a mi esküvőnk senki máséhoz ne legyen hasonlatos.
- Azt szeretnénk, ha az esküvői ceremónia a személyiségünkhöz is igazodna.
- Szeretnénk, ha beleszólhatnánk, hogy milyen legyen a szertartás hangvétele; szenvedélyes, egy csipetnyit humoros, romantikus, megható, valamilyen témába illeszkedő, vagy ezek keveréke.
- Szeretnénk a szertartásba valamilyen művészi rész - táncos, versmondó, énekes szerepeltetése szépen be lenne illesztve.
- Szeretnénk valamilyen egyéb, általunk választott ceremóniát is, pl. homokceremónia, folyadékceremónia, faültetés, életfonalak összefűzése stb.
- Örülnénk, ha a gyűrűhúzás-fogadalom-csók résznél egyéb látványelemekkel (buborékfújó, pillangóröptetés, konfettiszórás, tűzijáték stb.) fokozhatnánk a hatást.
- Fontos számunkra az, hogy a szertartás egyenesen a lélekhez szóljon.
Egy jó szertartásvezető végig ott van mellettetek a készülődés során. Vagyis bármikor elérhető Számotokra, ha kérdésetek, aggodalmatok van valamivel kapcsolatban. Globális látásmóddal segít Benneteket, hogy az apró részletek is a helyükön lehessenek. Ezért fog valószínűleg több olyan kérdést is feltenni mindjárt az elején az esküvővel kapcsolatban, ami nem biztos, hogy közvetlenül a szertartáshoz kapcsolódik. Mivel valószínűleg több szolgáltatóval is kapcsolatban van, ha szükséges, segít Nektek megtalálni az egyéb szolgáltatók közül is az igazit.
Nagyon fontos, hogy nem a legjobb, hanem a Számotokra legjobb szertartásvezetőt kell megtalálnotok! Ebben a leghatékonyabbak úgy lehettek, ha első körben utánanéztek az internetes megjelenésinek. Aki szimpatikus, annak érdemes átböngészni a honlapját, elolvasni a cikkeit, gondolatait, megnézni a hirdetéseit, referenciáit, ajánlásait.
Ha találtatok olyan személyt, akivel szívesen felvennétek a kapcsolatot, kérjétek az ajánlatát. Én azt javaslom, írásban, mert a válaszából azonnal újabb infókhoz juttok; milyen a hangvétele, mennyi időn belül reagál stb. De érdemes telefonon is beszélnetek, mert ott már azt is hallod, hogy hogyan fogalmaz, milyen a hangja, örül-e a megkeresésednek, és hogy a szavakon túl mi jön át a beszélgetésből. Érezni fogod, hogy szakmailag felkészülte-e, egy hullámhosszra tudtok-e kerülni, hiteles-e Számodra. Ha továbbra is szimpatikus a személye, akkor (amennyiben lehetőségetek van rá) találkozzatok vele személyesen! Mert végül úgy is a személyes találkozás, vagy legalább egy videó hívás fogja eldönteni, hogy bizalmat szavaztok-e neki.
Remélem, sikerült egy kis rálátást biztosítanom arra, hogy milyen esetekben érdemes szertartásvezetőt felkérnetek. Ha bármilyen egyéb kérdésetek van, vagy plusz információra van szükségetek, keressetek bizalommal!
Szilvássy-Garzó Éva
szertartásvezető és kapcsolathangoló
www.kapcsolathangolo.hu
szertartásvezető Szilvássy-Garzó Éva
Szertartásvezető
Szilvássy-Garzó Éva, mesterfokozatú szertartásvezető és kapcsolathangoló vagyok.
Szenvedélyesen hiszek a házasságban, és a legnagyobb boldogsággal tölt el, amikor egy-egy pár...
Blogértesítő
Ha szeretnél értesülni a legfrisebb cikkekről, add meg e-mail címedet:Cimkék
Praktika Trend Újdonság Ceremóniamester Esküvői cipő Esküvői DJ Esküvői Fotós Esküvői Meghívó Esküvőszervező Kozmetikus SzertartásvezetőKeresés
Legfrissebbek
Lánykorod utolsó lépései, stílusosanMelyik oldalon kell állnia a vőlegénynek és a menyasszonynak az esküvőn?
Szertartásvezető
Cikkajánló
Érzések belül.. Az esküvői fotózás néhány kérdése
2017-04-01Vajon milyen érzések futnak át benned, amikor készülsz az esküvődre?
Az alábbiakban ezeket veszem sorra:
A leendő közös élet, az esküvővel, mint...Tovább
Szertartásvezető