A mi történetünk
Megismerkedésünk
2010 December 19.Szédületes egyetemi buli volt. Péter már másodéves, és még gólya voltam. Jobban nem is alakulhatott volna.
.jpg)
Az első közös nyaralás
2011 Július 19.Első közös nyarunk nem telhetett el úgy, hogy nem megyünk el valamerre közösen. Az egy hetes kiruccanás a spanyol tengerpartra nagyon jól sikerült!
Összeköltöztünk
2012 Február 19.Ugyan csak egy albérletről volt szó, de akkor is nagy lépés volt ez mindkettőnknek. Életünk legizgalmasabb napjai voltak ezek akkor!
Lett egy kiskutyánk
2014 Marcius 26.Már két éve laktunk együtt mikor úgy döntöttük, hogy szeretnénk még valakivel megosztani az életünket. Ekkor költözött be hozzánk a tündéri kiskutyánk, Áfonya.
A lánykérés
2016 Marcius 19.Befizettünk egy pár napos Római városnézésre, ami nagyon romantikusnak ígérkezett, de, hogy valójában mennyire az volt, csak ott derült ki. Ugyan megfordult a fejemben, hogy de jó lenne itt egy leánykérés, de meglepődtem, mikor valóban meg is történt :)